Vetítőterem – #47


Giant [ Óriás ] – 1956

JackOneill – 7.6/10

Nagyon szeretem a westernfilmeket. Ez nem kifejezetten az a fajta ugyan, amiket általában fogyasztok, de azt kell mondjam így is lekötött még ebben a maratoni hosszúságban is. Na persze nem mondom hosszú volt. Túl hosszú is igazából, de ezt is nevezhetjük műfaji sajátosságnak. A színészlegendák teljesen jól szerepeltek még a rengeteg manír ellenére is átjöttek a karakterek. Nem tudom abban a korban mennyire számított tabunak, de a Texas megszerzésére, a földbirtokos meggazdagodására vagy éppen a mexikóiakkal való bánásmódra vagy életkörülményeikre való reflektálás nekem nagyon tetszett. Nem éreztem, hogy simogatni akarná a jóravaló amerikai népet. A dialógusok kimértek ugyan de nem súlytalanok. Mindegy, hogy csak a farm ügyeiről, vagy arról beszélünk, ahogyan a kimondottan erős főhősnőt – szinte – buta gyerekként kezelik. A párbeszédek figyelmet parancsolnak maguknak. Végső soron ez az, ami előre viszi az egész filmet.

Gabo81 – 6/10

Egyszer majd elmondom miért ezeket indìtottam, viszont ha nem láttátok még a Vérző olajat akkor megvan a következő kör is 😅 Én személy szerint végig szenvedtem, pedig nagyon kíváncsi voltam rá. Legjobb rendező Oscar, egy rakás jelölés, James Dean, a fiatal Dennis Hopper stb. Hozzá kell tennem a szinkron borzalmas volt szerintem, lehet eredeti hangon jobban működött volna. Egy tök izgalmas téma az olajròl ami egy aranyláz volt a maga korában, de minden idegesítő volt benne, a párbeszédektől a jelmezekig a dìszleteken át, de akkor a maga idejében valószínű tényleg ez volt a csúcs. Szégyen nem szégyen, rengeteg régi klasszikus kimaradt amiket illene megnézni, kezdve az Aranypolgárral.

Patrick – 5.8/10

Ez irtó hosszú volt… A Vérző olaj természetesen alapmű, kihagyhatatlan darab, nagybetűs dráma. Ez meg… Nem is tudom, hol kezdjem. Szóval tudnám én szeretni, az első fél óra utána azt mondtam volna, hogy szinte biztos a 8/10 feletti pontszám, aztán hát mégsem. Lehet szigorú vagyok, de akkor lássuk mi tetszett, mi nem… Elizabeth Taylor az egyik, aki az előbbiek közé sorolandó. 😅 De komolyra fordítva a szót, ez a film – a több mint három órás játékidejében – minden is akart egyszerre lenni. Aztán ez hol működött, hol nem. Az üzleti vonal szerintem végtelenül felületes volt, egyfajta térkitöltő, még ha üzenete és tablójellege közben valahol elvitathatatlan is. A szerelmi szál is teljesen átlagos, viszont meglehetősen realisztikus összképe javít a helyzeten, de igazából az összkép akkor is harmatos. James Dean karaktere azt hittem többre lesz érdemes; a vége felé már igencsak fárasztó volt néhány túlnyújtott jelenet vele. És hát a többi figura is annyira töltelék, hogy kis túlzással akár el is hagyhatták volna őket.

Audiovizuálisan nézve, olyan, mint egy profi 1956-os film, semmivel sem több. Emiatt aztán újra nem nézném, és mivel a történet is eléggé fárasztó volt, hát mit mondjak. Több szimpatikus szereplő, és mondjuk egy jóval karakteresebb forgatókönyv lehet nem ártott volna. Jók ezek a nagyívű történetek, de ez talán túl nagy falat volt így egyszerre… Lehet érdemesebb lett volna csupán néhány évre koncentrálni, hogy aztán valóban részleteiben csodáljuk meg a rendező vízióját, mert ez így számomra néha kissé már szinte kapkodó is volt – bizonyos finomságokra nem is maradt kellő mennyiségű idő…


The Principles of Pleasure  [ A gyönyör alapelvei ] – 2022

JackOneill – 6/10

Én azt hittem ez is egy szappanopera szerű cucc, Gabo81-től nem is lett volna annyira szokatlan, de tévedtem. Dokumentum film, de azért annak nem túl erős. Ezt egy tabudöntögető sorozatnak szánták véleményem szerint hiszen minden egyes interjúalany azt mondja, hogy ki kell mondani a dolgokat, de úgy igazán mégsem mennek bele semmibe. Az, hogy kimondják, hogy pénisz vagy vagina tizenötször vagy hogy a szexuális felvilágosítás hiányát, vagy annak gyenge lábakon állását közlik többször is nem nagy dolog. De mégis inkább az információ kevéssége, ami miatt nem volt túlzottan érdekes. Kicsit pc szaga is volt az egésznek, ami alapvetően nem gond ez is része a témának. De nem volt egy tényleg nőies nő is, aki válaszolt volna? Na ez meg szexizmus…hoppá. Akkor biztos volt benne csak nem ragadt meg. Vagy csak az alkotók akartak túl korrektek lenni? Na persze a többi részben lehet mélyebben és informatívabban belemennek egyes témákba. Ennek nagyon felvezető szaga volt. A szándékot viszont illik értékelni.

Gabo81 – 7/10

Egészen mostanáig, nem tudom eldönteni, hogy méla undort érzek, viszolygást, vagy döbbenetet. Ha nem tudnám, hogy ez egy igaz történet ami könyv aRákerestem és láttam mennyien lehúzták, meg mi szükség volt erre stb stb, mégis azt mondom szükség van rá. Tényleg ennyire tudatlanok lennének a nők ebben a témában a mai világban is? A vagina monològok 96-os, már akkor is ledöbbentett, de hogy még ma is erre lenne szükség? Ha ez így van, nyomatni kéne minden korosztálynak. És a durva, hogy kíváncsi vagyok a többi részre is. De rendelni akkor sem fogok semmit 🤣

Patrick – 8/10

Aki ismer, már pedig ti igen.., szóval az tudja, hogy bizonyos értelemben sok minden újat itt én nem láttam. Persze ez azért túlzás. Engem nem kell mondjuk győzködni arról, hogy jéé, masztizni jó. 😄 De persze én fehér, hetero pasi vagyok, szóval igen… Meg ez elsősorban nőkről szólt, talán inkább nőknek. De az üzenettel én is maximálisan egyet tudok érteni, és szerintem az alacsony IMDb pontszám nevetséges. Sejtettem, hogy ha tabutémát feszegetsz ilyen formában, akkor az sokaknál kiveri a biztosítékot. És amit JackOneill írt… Hogy az információkat kevesellte… Hát szerintem pedig volt elég információ, évszám, név, stb. Az üzenet egyértelmű. Ismerd meg magad, a tested – lehetőleg elég jól –, és ne félj örömet szerezni magadnak. Oké, ez valamilyen szinten „elég szarul hangzik”, de teljesen érthető, hogy miért… Volt pár jó momentum, pl. amikor az egyik hölgy azt mondta, hogy a legteljesebb, legütősebb szexuális élménye önmagával volt. 😅 Ezt mondjuk a párja vagy az exei tuti nem lájkolták. 😄 Tetszett, amikor a nőknek ajánlottak, mutattak be szexuális segédeszközöket. És hát azért elhangzott pár fontos gondolat is, pl. hogy ez a fajta örömforrás miatt lehet kevesebb antidepresszánst kellene szedni, vagy jobban tudnánk (tudunk?) aludni. De miért is ugye? És akkor ott van még a nevelés kérdése is, meg az is, hogy beszéljünk ezekről lehetőleg. Az is nagyon fontos, hogy nem gond amit csinál az ember, és hát a nőknél azt a bizonyos százalékot tényleg feljebb kellene valahogy vinni, és mindezek mellett szó esik arról is, hogy mennyire fontos, hogy fogadjuk el magunkat a külsőnket illetően. Erre volt is egy aprócska tippjük… Szóval pacsi a cuccért, és igen: pasik, csajok, idősek vagy fiatalok: rendeljetek csak. 😅