Vetítőterem – #35


Don’t Look Up – 2021

JackOneill – 8/10

A rendezőtől talán csak a Nagy dobást láttam korábban, de nekem az is tetszett így bizakodtam. Alapból szeretem a kicsit szatirikus, kicsit paródia jellegű túltolt alkotásokat, így az alaphanggal egyáltalán nem volt bajom. Persze ebből egy komoly drámát is ki lehetett volna hozni. A téma és a mondanivaló adott volt ahogy a színészek is. De nálam így is elvégezte a dolgát. Olyan társadalmi kérdésekkel foglakozott, amik relevánsak még ha nem is mindről beszélünk. Persze a legfőbb téma az a társadalom mérhetetlen nagyságú elbutulása, befolyásolhatósága és csordaszelleme. Végtelenül lesarkítva kapjuk itt meg hiszen a közemberektől egészen az elnökig szinte mindenki egy idióta, akit csak a pillanati haszon érdekel. Pár pillanatra a hülyék paradicsoma villant be. De azért bármilyen szomorú is ez, rá lehet erre ismerni. Megszámolni sem lehet hány összeesküvés elmélet és annak mennyi követője van. A politikai szférák egoizmusa és hatalomvágya. Elég csak kis hazánkat nézni… Basszus millió szám vannak, akik mai napig szentül hiszik, hogy a föld lapos vagy hogy a zsidók földalatti szupervárosokban készülnek leigázni a földet. Felsorakozhatnak a világ legnagyobb tudósai is elfőttük az sem számít. Vagy lophat el az ország vezetése mindent és tehet, amit akar amíg egy kis alamizsnát dob, büszkén hirdeti hazafiságát és a velük egyet nem értők gonosz mivoltát. Erre pedig jól és szerintem humorosan is reagál a film. Viszont sok újat nem feltétlenül mond. Amiről meg mégis szó van annak kicsit élét veszi a már túlzottan szélsőséges humor.

Mutasd a spoilert!

Dicaprio félrelépős szála teljesen felesleges volt érzésem szerint. Eleve kicsit túl hosszú volt a film, így ráfért volna a feszesítés.

Nem tökéletes a film, de akart és tudott is mondani valamit amellett, hogy még szórakoztam is rajta.

Gabo81 – 9.9/10

Ez egy ízig vérig, nagybetűs Szatíra, és személy szerint az Amikor a farok csóválja… óta nem láttam ilyen jót. Ahhoz, hogy megértsük az egészet, nyilván ismerni kell a jelenkori amerikai történelmet, a média helyzetét, politikai viszonyokat stb. Ugye én rengeteg Aput hallgattam és ott rendszeresen boncolgatják ezt a témát. Valószínűleg akkor is tetszett volna, csak pár dolgot, utalást nem értettem volna meg, és sok helyzetet erős túlzásnak éreztem volna, viszont így tűélesen lejött az egész. Nyilván mindenki levágta ki-kicsoda, hogy FAM-tól idézzek Hillary Trump és Elon Gates. Sokszor túlzásnak érezhetjük, de egy szatírának ez is a dolga, viszont Amerikában tényleg ennyire szétszakadt a társadalom. Szóval nekem nagyon bejött, a színész gárda tökéletesen hozta amit kell, talán a végét kicsit elhúzták.

Patrick – 4.5/10

Hát nem tudom, hogy ti mit néztetek. Egy szatíra legyen poénos is. Ebben maximum kettő jó poén volt. Polarizált társadalmak vannak, azt a mindenit neki, ez igen, ez aztán merész állítás… Jah nem, mert ezzel semmi újat nem mondott. Mindenkinek a könyökén jön ki. Itthon is. Hülyék az emberek? Hát ezzel sem sok rizikót vállaltak, így a covidos időszak kellős közepén… Pedig ha egyébként valakinek, akkor nekem kellett volna, hogy bejöjjön a film. Régen meteorológus akartam lenni, a metnet.hu fórumán a legelsők között regisztráltam, az időkép még sehol nem volt, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szerettem a jó katasztrófafilmeket is, más kérdés, hogy alig van és volt belőle értékelhető. A legjobbnak még mindig messze a Titanicot tartom, látványos, jó színészekkel, rohadt jó rendezéssel, James Horner bitang zenéjével: letaglózó, valóságos. Ki is kerestem egy kedvenc részletem. Amikor próbálják elkerülni a lehetetlent és ütköznek… Kiráz a hideg, nem viccelek. Hol van ez ehhez képest… Ami még érdekes, hogy én rendszeresen álmodtam „világvégét” is, és hát ennél sokkal feszültebb és jobb filmet le lehetett volna ebből az „ötletből” forgatni… Egyébként meg ugye tehát az az állítása még a írónak és rendezőnek, hogy kapzsik az emberek, a reggeli beszélgetős műsorok bénák, valamint a politikusok mocskosak és hataloméhesek. Köszöntük, örülök, hogy felnyitottátok a szemem… Vicc. A karakterekről meg ne is beszéljünk. Nem nagyon azonosultam senkivel sem, nem rágtam le a körmöm, nem pityeregtem, inkább feszengtem végig…

Mutasd a spoilert!

Meg értem én, hogy az összetartozás fontos, stb és egy asztalnál ülve halnak meg, de hát az emberiséget nézve, pláne a csillagászokat, kötve hiszem, hogy hasonló esetben nem mindenki az utcán és udvaron lenne, és nézné live-ban a világvégét… Arról nem is beszélve, hogy ott is foghatom a szerettem kezét…

A szerelmi szálak is bénák voltak és felejthetőek, a stáblista utáni jelenet meg már önmagában pontlevonást ér…

Mutasd a spoilert!

Tehát eltelik X év, leszállnak valahol, ahol életképes lehet a dolog, aztán mindenféle tájékozódás nélkül, pucéran, a „legnagyobb”, leggazdagabb emberek meghalnak két perc alatt. Gratulálok. Engem azért ne nézzetek hülyének.

A legnagyobb hibája az a filmnek, hogy látványosnak nem elég látványos (A Gravitáció, A Terminator 2, a fent említett Titanic köröket ver erre, és még sorolhatnám…), okosnak meg pont annyira okos, mint amennyire én leszek majd 120 évesen. Kínos volt ez kérem, nem jó… (Pedig a rendező előző két filmje, a The Big Short és a Vice elég tetszett, előbbit meg is vettem…)


Dark Desire – 2020

JackOneill – 3.5/10

Baromira untam. Sablon karakterábrázolás kissé szappanoperás de annál azért jobb színészi játék. A fő gond az, hogy semmi érdekes nem történt az egész rész alatt. A kezdő képsorok után a rész vége már kb nyilvánvaló volt szóval az odavezető út kellett volna, hogy érdekes legyen. De nem.

Mutasd a spoilert!

A 25. percig a legnagyobb izgalom az volt, hogy vajon félrelép-e a férj. Vagy félre fog-e lépni a főszereplő. SPOILER! Iggeeen!

El se hittem… De utána legalább újabb 10 perc ment el azzal ahogy képzeletben is lefekszenek és ábrándozik róla. Ez nem az én világom.

Gabo81 – 6.5/10

Hogy is került ide ez a sorozat? Először is, mert tavaly európai évet tartottam és a Móló is nagyon bejött akinek ugye a főszereplője itt is az, másodjára meg párom nagyon szereti és felvetette, hogy nézhetnénk együtt az elejéről, gondoltam akkor összekötöm a kellemest a haszontalannal. Annyira ezért nem húznám le, egy esti popcorn-os, rágcsálós sorozatnak simán elmegy. Vannak benne vérlázítóan rossz színészi teljesítmények, meg gagyira sikerült jelenetek, de engem érdekel hová fog kifutni. Talán az a részen mélyen elszomorító és elgondolkodtató, hogy emberek akik együtt élnek, hogy tudnak ennyire elsüllyedni a hazugságokban…

Patrick – 4/10

Hát ez nagyon gyenge volt. Nem is értem, ez hogy kerülhetett képbe. Ahogy olvasom, az évad végére sem lesz sokkal jobb… Önmagában nem gondolnál, hogy nem érdekelne egy őszinte párkapcsolati dráma, amely aztán valami durvaságba torkollik, de ez… A felütés még jó is lehetne, de a filmet iszonyat mód lehúzzák a hülyeségek, lusta írói húzások.

Mutasd a spoilert!

Dedó. Nem mondom, nyilván néha hibázik az ember, de most ezt komolyan?

A képek elmennek benne, nem egy szutyok szar ez a sorozat, de ennél sokkal-sokkal értékesebb, érdekesebb és hitelesebb produkció létezik. De sajnos nagyon iparos melónak érződik az egész, olyannak, amilyennek nincs egy kis szíve sem…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük